terrarista.hu - terrarisztika.hu

A falakó boa (Corallus enydris, Linné, 1758) terráriumi tartása és szaporítása

2010-03-02 14:20:38 | cocodeo

A faj története:

Az 1980-as és a 90-es években a Corallus nemzetségnek három faja létezett: a kutyafejű boa (Corallus caninus), a gyűrűs falakó boa (Corallus annulatua), és a falakó boa (Corallus enydris), melynek a törzsalakon kívül egyetlen általánosan elfogadott alfaja létezett: Cook kerti boája (C. e. cookii). Ma azonban egyre inkább úgy fest a helyzet, hogy az Indonéziában honos pitonok után a falakó boák csoportja vált a legkedveltebb vadászterületévé azoknak, a zömében amerikai taxonomusoknak, akik foggal, körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy nevük fennmaradjon az utókor számára. Ennek a jelenségnek köszönhető számtalan új faj megjelenése. Ilyen például a régen alfajként sem egyöntetűen elfogadott, ma újult erővel a köztudatba, faji rangra emelkedve berobbanó, Corallus hortulanus. Továbbá a Xenoboa nemzetségből 1991-ben átsorolt Corallus corpanii, az 1997-ben napvilágra kerülő Corallus cookii, grenadensis, ruschenbergerii, és a kiváló 2001-es évjáratú blombergi. Akit a témának ezen vonulata komolyabban érdekel, jobban teszi, ha amerikai oldalakon tallózik, ott ugyanis szinte naponta találkozhat új, a rendszertannal kapcsolatos információkkal.

Elterjedés, élőhely:

A falakó boa Közép-Amerika déli, és Dél-Amerika északi (Peru, Guayana, Venezuela, Brazilia) területeinek lakója. Trópusi esőerdőkben, mocsarakban él, elsősorban a cserje és az alsó lombkoronaszintben tartózkodik. Az alfaja, Cook kerti boája, a Trinidad, Grenada, St. Vincent, Unon és Carriacon szigeteken őshonos.

A faj leírása:

A falakó boa vékony, oldalról lapított törzsű, megnyúlt farokkal és nyaki résszel rendelkező faj. Ezek a tulajdonságok a fán lakó életmód következményei. A hosszú farok a kapaszkodást szolgálja, a karcsú test, a vékony ágakon való mozgás közben a testsúly jobb elosztását segíti elő. A testhez képest rendkívül nagy fej jellemzi őket, a szájban elöl elhelyezkedő négy hosszú és hajlott foggal. Ezekre azért van szükségük, mert a felnőtt egyedek többsége madarakkal táplálkozik, és a vastag tollazaton csak az ilyen szokatlan méretű fogak képesek áthatolni, a zsákmány megragadásakor. A nagy szemek, és az ajkak mentén található markáns hőérzékelő gödörszervek, éjszakai életmódra utalnak. Színezetük –több más fán élő fajhoz hasonlóan- meglehetősen nagy változékonyságot mutat. Lehetnek mintázottak, vagy egyszínűek. Alapszínük a sötétbarnától, a citrom és narancssárgán át, az olajzöldig, vagy téglavörösig változhat. A szivárványhártya gyakran eltér a test alapszínétől. Testhosszuk ritkán elérheti, vagy csekély mértékben meghaladhatja a két métert, de a kifejlett állatok mérete a hímeknél többnyire 150-160, a nőstényeknél 160-180 centiméter között mozog.
Ehhez képest a Corallus e. cooki némileg tömzsibb alkat, és egyedei mindig mintázottak.

Életmód és a terrárium berendezése:

Mint arról már szó esett, a faj a trópusi esőerdők lakója fákon él és éjszaka aktív. Ezeket a tulajdonságokat mindenképpen figyelembe kell vennünk a terrárium berendezésének kialakításakor. Férőhelyük minimális mérete 70 x 60x 80 cm egy kifejlett pár számára, de természetesen, ha van mód rá, lehet nagyobb is. A magas terrárium építése több szempontból is előnyös. Egyrészt ily módon könnyebb a –változó testhőmérsékletű állatok számára igen fontos- hőlépcső kialakítása (egy ilyen terráriumban az alsó és felső részek között akár 5-6 ºC –os eltérések is lehetnek). Másrészt az arboreális (fán lakó) fajok szeretnek férőhelyük magasabb pontjain elhelyezkedni. Ha erre meg van a lehetőségük, és nem felülről nyúlunk hozzájuk, akkor –az amúgy meglehetősen harapós kígyók- sokkal nyugodtabban viselkednek, hiszen jóval kisebb mértékű stresszhatásnak vannak kitéve. A papír aljzatnál és a műanyag ülőrúdnál sokkal többre fogják értékelni állataink, ha a terráriumot néhány göcsörtös szőlőtőkével, több szinten elhelyezett virágcserepekkel és néhány egymást keresztező faággal rendezzük be. Ezek a tárgyak mindenképpen növelik az állat komfortérzetét. Az aljzat legyen általános virágföld és tőzeg 1:1 arányú keveréke. Ezt a közeget a legkönnyebb állandóan nyirkos állapotban tartani, és kevésbé penészedik, mint az avar vagy a fakéreg. A talajt és a tereptárgyakat – az állatok behelyezése előtt egy nappal- mindenképpen érdemes Fipronil tartalmú vegyszerrel kezelni, az atkásodás megelőzése érdekében. A terráriumba be kell helyezni, továbbá egy kisebb itatót és egy fürdő alkalmatosságot (esetleg műanyag vagy mázazott cseréptálkát). Az itató legyen könnyen ki-be helyezhető, mert az ivóvíz minőségére oly kényes állatoknál, azt kb. 3 naponta cserélnünk kell. A „medence” lehetőleg olyan részen legyen, ahol a benne lévő víz langyos marad, és ne legyen túl tágas, mert a kígyók nem szeretik, ha testük lebeg a vízben. A növényeket állataink állandó jelleggel „letapossák”, ezért vagy gyakran kell cserélni őket, vagy jó minőségű műnövényekkel érdemes helyettesíteni azokat.

Klíma beállítása:

A falakó boák nappalra 28-32 ºC közötti hőmérsékletet igényelnek, este pedig igyekezzünk biztosítani, hogy ez az érték ne nagyon csökkenjen 24-25 ºC alá. A nedvesség ennek a fajnak az esetében fontos tényező. A páratartalom értékének mindig magasnak (80 % felettinek) kell lenni. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, ha a talajt állandóan nyirkosan tartjuk (nem kell pikkelyrothadástól tartanunk, hiszen állataink zömében úgyis a magaslati pontokon tartózkodnak). Ezen kívül naponta legalább egy alkalommal érdemes a terrárium légterét langyos vízzel permetezni. Ez azért is fontos, mert ezek a kígyók gyakran isznak tereptárgyakon lecsapodó cseppekből. Ha a páratartalom nem megfelelő, az állataink vedlési problémákkal, légúti megbetegedéssel és emésztési zavarokkal (székrekedés, visszahányás) reagálnak.

Táplálkozás:

A természetben a fiatal példányok főleg békákkal és gyíkokkal táplálkoznak. A felnőtt állatok elsősorban madarakat, denevéreket és egyéb kistestű, fán élő emlősöket zsákmányolnak. Terráriumi körülmények között különböző egérféléket kínálhatunk fel táplálék gyanánt. Patkánnyal való etetés esetén az emésztési idő ennél a fajnál 2-3 szorosára nőhet, és mivel a belekben pangó táplálék a kígyók számára sem túl egészséges, ezért ez mellőzendő. A madarakat is szívesen fogyasztanák állataink, de ezek gyakran szalmonellózist okozhatnak. A falakó boák meglehetősen falánk állatok, de vigyázzunk nehogy elhízlaljuk őket. Erre különösen a hímek esetében kell ügyelni. Őket elég havonta kétszer, alkalmanként 2-3 táplálékállattal megetetni. A nőstények ennél jóval többet ehetnek, különösen, ha már voltak utódaik. 7-10 naponta, alkalmanként 4-6 egérrel is megkínálhatjuk őket. Feletetés előtt 1-2 nappal a rágcsálóknak ajánlatos valamilyen zöldségfélét adni, ilyen módon a kígyóink is hozzájuthatnak a megfelelő emésztéshez szükséges rostokhoz. Érdemes szem előtt tartani, hogy a fán lakó óriáskígyók az ágakról lelógva fejjel lefelé nyelik az áldozatukat. Ha egy éppen a talajon tartózkodó egyedet kínálunk meg táplálékkal, az rendkívül hosszan és ügyetlenül fog nyelni és többnyire el is megy a kedve a további zsákmányok elfogyasztásától. Mivel a Corallusok gyakran összemarhatnak, az egerek pedig komoly sérüléseket okozhatnak rendkívül vékony nyakukon, mindenképpen csipeszről, előre elpusztított állatokkal etessük őket. Vedlés előtt álló állatot, és olyan példányokat, amelyek még nem emésztették ki előző táplálékukat, ne etessük.

Viselkedés, védekezés:

A falakó boák alapvetően elég ideges, harapós kígyók, de ha nem piszkáljuk őket, és mindig lassú megfontolt a közelükben végzett mozgásunk, néhány hónap alatt megszoknak bennünket, és nyugodtan tevékenykedhetünk a terráriumukban, anélkül hogy megérintenénk őket. Megfogásuk többnyire együtt jár 1-2 harapással, ezért érdemes kesztyűt vagy rongyot használni eme művelet közben. Mindenképpen tartsuk őket távol testünktől, mert ellenkező esetben testalkatuknak köszönhetően vészes közelségbe kerülhetnek arcunkhoz. Ezen kívül hajlamosak arra, hogy ijedtükben bűzös váladékot fröcsköljenek kloakájukból.

Szaporodás, szaporítás:

A falakó boákat három éves koruknál előbb semmiképpen ne vegyük tenyésztésbe, ügyeljünk arra, hogy a nőstény legalább 150 cm-es legyen. Ha ezt nem tartjuk be, és hamarabb tenyésztjük a nőstényt, akkor az igénybevétel miatt nem nőnek meg és ez által kevesebb utódot produkálnak, végzetes esetben az állat akár el is pusztulhat. A nemeket ránézésre nem lehet megállapítani, ugyanis -életmódjuk miatt- a nőstények is hosszú farokkal és feltűnően nagy anális karmokkal rendelkeznek, ezért könnyen becsaphatjuk magunkat, ha ilyen módszerrel próbálkozunk. A szondázás sokkal célravezetőbb (ha hozzáértő személy végzi). A szonda a nőstényeknél 4-6, a hímeknél 12, vagy több farokpalyzsig vezethető fel. A fiatal állatokat kis méretük miatt 4-5 hónapos korukig nem szabad ezzel a módszerrel szexálni.

A Corallus enydris-nek, a természetben nincsen meghatározott szaporodási időszaka; gyakorlatilag az év során bármikor bekövetkezhet ez az esemény. Ez fogságban sincs másképp. Jó tartás mellett az állatok előbb vagy utóbb elkezdenek párzani, bár kétségtelen, hogy a hirtelen környezeti változások is stimulálhatják a hímek viselkedését. Maga a kopuláció hajnalban történik, ezért többnyire reggel szerezhetünk róla tudomást, miközben megpróbáljuk megemészteni a teljesen szétrombolt terráriumi berendezés látványát. A hím a párzások után még 2-4 hónapig visszautasítja a táplálékot. A nőstény általában a graviditás teljes időtartama alatt koplal. A szakirodalom szerint a vemhesség 5-6 hónapig tart. Azonban ha tudunk biztosítani a nőstény számára egy olyan stabil melegedési pontot, ahol éjjel nappal egyenletesen 30-35ºC közötti a hőmérséklet, akkor ez az időszak 4-4,5 hónapra csökkenhet.

Tapasztalatom szerint, ha az anya a vemhesség alatt, napi 5-6 ºC –osnál nagyobb hőingásnak van kitéve, akkor a megszülető utódok között meglehetősen sok lesz a csökött, életképtelen egyed. A szüléstől a nőstény nagyon legyengül, de ne etessük meg rögtön, hanem várjuk meg, míg 1-2 héten belül levedlik. Csak ezután kínálhatjuk meg, először kis mennyiségű táplálékkal, majd miután a bélműködés újra normálissá vált, kezdhetjük el intenzíven táplálni a következő párzásig, mely ettől kezdve az évnek mindig ugyanabban az időszakában várható. Az átlagos méretű alomszám 7-9 utód között mozog, kivételes esetben azonban akár 1 vagy 12 kis kígyó is születhet. A jó kondícióban lévő újszülöttek testhossza kb. 40-45 cm. A kis kígyók 28- 30ºC –os, megfelelően nedves terráriumban 10-18 nap alatt levedlenek, és ekkor jön a neheze, az első etetés. A kis falakó boák között ugyanis mindig akad néhány notórius „táplálék visszautasító”. Az általában bevált módszer, nevezetesen az, hogy egy kis dobozba éjszakára az állat mellé behelyezünk egy élő szopós egeret, többnyire csak 1-2 példánynál működik.

Sokkal több sikerrel járhatunk egy másik megoldással, az úgynevezett „bábozással”, ami bár rendkívül fárasztó, de sokkal eredményesebb. A kis kígyókat 2-es 3-as csoportokban telepítsük kis méretű, és mindenképpen elől nyíló terráriumokba, majd éjszaka, csipesszel, feltétlenül alulról közelítve, finoman mozgassuk a már előre leölt enyhén felvérzett orrú napos egeret, az ágról lelógó kígyó feje alatt. Ha a kis állat megijedne, lassan kezdjük el tőle távolodó irányba mozgatni a táplálékot, ezzel újra felkelthetjük érdeklődését. Amennyiben a kígyó feje elég közel ért a prédához, hagyjuk, hogy az orrát odanyomja az egérhez. Ez után szerencsés esetben körül gyűrűzi azt, majd lenyeli. Nyelés közben ne zavarjuk meg a kis állatot. Első evésre nyugodtan adhatunk nekik 2-3 napos egeret is. Apellálhatunk az utódok agresszivitására is. Ha a kis kígyók ingerülté válnak, és védekező harapásokat mérnek az egérre, előfordulhat, hogy az beleakad elülső hosszabb fogaikba. Ha ilyenkor elengedjük az egeret a fejre hirtelen nehezedő súly miatt az állatok gyakran felhúzzák a zsákmányt testgyűrűik közé, és elkezdhetik fojtani, majd nyelni.

Ha az egeret mindenképpen elutasítják, akkor próbálkozhatunk az éjszakára, kb. 2 cm-es vízben felkínált élő, lehetőleg albínó karmosbékával is (Xenopus laeris). Ha ezt a táplálékot jobban kultiválják, akkor könnyen átszoktathatjuk őket a rágcsálók fogyasztására, oly módon, hogy az előre elpusztított egeret beáztatjuk a békák vizébe, ez által olyan szaga lesz, mint egy békának. Ezt egyre kevesebb ideig tesszük, és így fokozatosan hozzászoktatjuk kígyónkat az egérszagú egérhez. Vigyázzunk nehogy törpe karmos békát (Hymenochirus curtipes) alkalmazzunk ilyen célra, mert ez a faj mérgező. Ha még ezek után sem mutatnak hajlandóságot az evésre, akkor kénytelenek vagyunk mesterségesen táplálni őket. A szondán keresztül történő táplálásnál inkább a szopós egér fejével való tömést ajánlanám, mert a nyelőcsőbe kerülő, viszonylag nagy méretű táplálék beindíthatja a nyelési reflexeket, és ez az önálló táplálkozás felé vezető úton igen nagy lépésnek számít. A normálisan táplálkozó egyedek rendkívül nagy növekedési eséllyel rendelkeznek, de vigyázzunk, mert a túletetett állatok meddővé válhatnak, belső szerveik abnormálisan fejlődhetnek. Az a jó, ha egy éves korukra a kb. 80-90 cm-es méretet érik el. Színezetük almonként is igen nagy szórást mutathat. Gyakran megesik, hogy a szülőkétől teljesen eltérő színekkel találkozhatunk az utódoknál. Vannak egyedek, melyeknél a végleges színezet csak 5-6 hónapos korra alakul ki. Ivarérettségüket kb. 3 évesen érik el.