2010-03-02 14:57:54 | cocodeo
Az utóbbi évtizedekben nagy mértékben megnőtt a kereslet az egzotikus házikedvencek iránt. Európa szerte milliónyi hüllőt exportálnak évente; az Amerikai Egyesült Államokból és Ázsiából, többnyire a vörösfülű ékszerteknőst /Trachemys scripta elegans/. Mindenek előtt meg kell jegyezni:
A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) új végrehajtási rendelete (271/2002. (XII. 20.) Korm rendelet) értelmében azon fajok behozatala melyek ökológiai veszélyt jelentenek a hazai faunára, tiltott. Ilyen betolakodók közé tartozik a vörösfülű ékszerteknős is. Vajon mi lehet ennek a szigorú intézkedésnek az oka? A továbbiakban vegyük sorra a folyamat egyes fázisait, a teknős behozatalától kezdve.
A kis teknősöket a gyerekek, felnőttek egyaránt szeretik, hiszen valóban aranyos, kedves jószág, nem ugat, nem nyávog, sétáltatni sem kell és az etetése is könnyen megoldható. A kis méretű, mutatós "ékszerdobozhoz" itthon, Magyarországon eddig, szinte minden díszállat-kereskedésben hozzá lehetett jutni; de vajon hová kerültek a megvásárlás után kis kedvenceink?
Otthon már elkészült az akvárium, minden biztosított a kis vendég érkezéséhez, aki láthatóan jól is érzi magát az új élőhelyen. Azonban sokan nem tudják, vagy nem foglalkoznak azzal, hogy e lépéssel felelősséget is vállaltak.
Teknősünk azonban az idő múlásával növekszik, gyarapodik, és kevesen gondolják a vásárláskor, hogy bizony a tenyérnyi csöppségből jó sárgadinnyényi hüllő válik az évek előrehaladtával. A T.s. elegans mérete kifejlett korában 160 mm-től a 200 mm-t meghaladó nagyságot is elérheti. Természetesen még ekkorára sem kell megnőnie, hogy már ne legyen elég neki az első akváriuma, nem beszélve arról, hogy a család -főként a gyerekek- jóval előbb megunják korábbi kedvencüket. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mi legyen a nagyra nőtt kedvenccel?
A teknősre ráunt, de annak jót akaró gazdi alapvetően háromféle megoldás közül választ: elviszi az állatkertbe, díszállat-kereskedésbe, vagy egy szerinte megfelelő vizes területen elengedi. Első két variációt ritkán alkalmazzák és éppen ott a nagy probléma, amikor kikerül a természetbe ez az Észak-Amerikából importált idegen, merthogy az esetek túlnyomó részében ez történik.
Él ugyanis ezeken a területeken egy büszkeségünk, Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, a mocsári teknős /Emys orbicularis/. Mint ilyen, védelmet élvez, tehát pusztítása, befogása, a vele való kereskedelem, stb. törvénybe ütközik. Élőhelyének védelme ugyanúgy feladatunk, hiszen annak tönkretétele egyúttal az életfeltételeinek ellehetetlenülését okozhatja, mint ahogy egy hasonló "vetélytárs" megjelenése is. A T.s. elegans és az E. orbicularis ugyanis kompetítor fajok, azaz versengés alakul ki közöttük, elsősorban az élőhely használat terén /táplálékszerzés, fészeképítés, stb./.
Megfigyelések alapján az ékszerteknős sokkal agresszívabb faj, méretben nagyobb, így egyértelműen hátrányosan befolyásolja a mocsári teknős mindennapjait. Utóbbi táplálékbázisa csökken, a potenciális fészkelő helyek száma szintén, s ez már önmagában elég ahhoz, hogy megváltozzanak a normális életfeltételek, melyek a mocsári teknősök számának csökkenéséhez vezetnek...
A már említett megfigyelések nagy számban Franciaországból és Németországból indultak ki, ami a két faj összehasonlítását illeti. Többek között azt is kimutatták, hogy Európa több országában átlagosan 1-8 év után engedik el az ékszerteknősöket, melyek már újszülöttként is méretesebbek, mint a "mi" mocsári teknőseink, s fejlődésük is dinamikusabb.
A mocsári teknősnek tehát egy újabb problémával kell megküzdenie a már meglévők mellett /pl.: horgászat, mezőgazdasági művelés, természetes élőhelyek csökkenése/, mivel behurcolt rokonaik ugyanazon élőhelyeken jelennek meg, ahol ők is megtalálják életfeltételeiket: állóvizekben, mocsarakban, lassú folyású folyókban, árkokban. Vadászterületeik és a táplálékszerzés ideje is nagy átfedésben van a két fajnál: a szakirodalom szerint 40-80 cm-es vízmélységben vadásznak, -ezt saját tapasztalataim is megerősítik mindkét fajnál- és a szürkületi időszakban való aktivítás szintén mindkettőre jellemző.
A két hüllőfaj egyaránt áprilisban, májusban udvarol. Az E. orbicularis tojásrakása május végétől június végéig tart, a T.s. elegans-é -pusztán szakirodalom alapján- áprilistól júniusig. Itt is látható némi átfedés. A fészeképítés szokásai hasonlóak, így ez is konfliktusforrás, illetve a lehetőségek beszűkülését okozhatja. Bár a megfigyelések nem igazolták, hogy a T.s. elegans elengedett példányai szerencsésen szaporodnának országunkban de, a fészeképítés műveleteit ugyanúgy elvégzi. /Ezt véletlenül házikertben volt szerencsém megfigyelni az adott időszakban. A művelet a fészekverem elkészítésével befejeződött/
Fentiekben leírtakon túlmenően a megfigyelések azt is kimutatták, hogy számukra extrém körülményeket ezen az éghajlaton rosszul viselték az T.s. elegans egyedek vagyis nincsenek hozzászokva pl. az áttelelés viszontagságaihoz az otthoni akváriumból kitessékelt "kedvencek".
Ha mocsári teknősök védelméről beszélünk, gyakran felmerül egy másik nagy probléma ami ugyancsak a hozzá nem értő kapkodásból adódik, a fauna hamisítás. Többször megtörténik -különböző okokból-, hogy egy adott területen befogott, talált mocsári teknőst más területeken engednek el. Ez azért nagy probléma mert könnyen előfordulhat, hogy a teknőst olyan helyen engedik el, ahol más alfajba tartozó egyedek élnek. Ebben az esetben ha az elengedett jószág bekapcsolódik az adott, más alfajokból álló populáció életébe, és sikeresen szaporodik, akkor ezen populáció alfaj tisztaságát „beszennyezi”. Sajnos a hazánkban élő mocsári teknős populációk felmérése és azok meghatározása a mai napig nem történt meg, így a legkézenfekvőbb megoldás az, ha már befogtunk egy mocsári teknőst, hogy ugyanott engedjük szabadon ahol ráleltünk.
Szerző: Torvaji László
Vendégként nem küldhet be hozzászólást
Még nincs hozzászólás
